Váratlan isteni gondolatok, kapcsolatok, megértések
A hét igen mozgalmas időminőséget mutat számunkra. A főszerepet az Ikrek minőségnek osztották ki az égiek erre a hétre, ezért fontos szerepet kap életünkben az emberi kapcsolataink és kapcsolódásaink, különös tekintettel a testvéri, családi és közeli hozzátartozókkal való érzelmi, mély lelki kötődéseink. Nem leszünk híján a cselekvésnek, beszélgetésnek, újszerű, váratlan gondolatoknak és az anyagi világban történő teremtésnek sem.
Lássuk a főbb tranzitokat a hétre
2026.05.18 – hétfő
Már a hét első napján azon kapjuk magunkat, hogy ezernyi váratlan, isteni gondolat fogan meg bennünk, abban a témában, hogyan értsük meg kapcsolatainkban a másik véleményét és gondolatait?
Múlt héten még idegen volt számunkra a másik gondolkodásmódjának megértése és makacsul csak a saját véleményünket és gondolatainkat tudtuk elfogadni, a héten már könnyebb lesz, legalábbis ebben a tekintetben. Szinte légiesen megváltozik a helyzet, és képesek leszünk odafordulni másokhoz és megérteni a számunkra ellentétes gondolkodásmódot is.
A Merkúr találkozik az égen az Ikrekben gyökeret eresztett Uránusszal, ami határozottan kedvez ahhoz, hogy társas kapcsolatainkban végre újító módon megértés születhessen egymás között. Felszabadító és karmát tisztító beszélgetésekre számíthatunk ezen a napon, amelyek kizökkentenek minket a megszokott gondolkozásmódunkból és a komfortzónánkból. Hagyjuk, hogy elsöpörjön minket a hirtelen pillanat a kapcsolódások sokasága láttán, mert igazán termékeny, hasznos beszélgetések között találhatjuk magunkat. Használjuk ki, hogy a forradalmár, újító Uránusz a Plejádok csillaghalmaz csillagképi környezeténél állomásozik, és elhozza számunkra a lehetőséget, hogy teremtsünk minden olyan lehetőséggel, ami újként kerül az életünkbe. Az égi jelzés arra, hívja fel a figyelmet, hogy itt most közös teremtés zajlik, együttesen, vállvetve egymás mellett teremthetünk új gondolatokat. Nem vagyunk egyedül!
2026.05.19 – kedd
Itt az idő elindítani életünk Bőségteremtő időszakát. Minden, amibe ma belekezdünk, amit ma elindítunk, abban ott a lehetőség a bőségre és sokasodásra. A mai nap, ahogy a Mars belép a Bika jelébe, ezt üzeni:
Vesd el a magot ma! De figyelj rá nagyon, mit vetsz el! Légy éber és tudatos benne!
Miért is fontos ez a tudatosság? Amennyiben ma az aggódás, félelem, szorongás, kilátástalanság magját veted el önmagadban, abból nem terem meg számodra, amire vágysz. Itt az ideje elvetni a JÓ magokat, ami megteremti életed stabilitását, amivel biztonságban és bőségben élhetsz.
Teremtsünk tudatosan, érdemes hosszú távban gondolkozni, amit ma elindítasz, több évre is meghatározhatja az fizikai biztonságodat, megszilárdíthatja életedet.
A lendületes teremtéshez kapunk egy olyan segítséget is, amelyben megérthetjük hogyan tudunk közös nevezőre jutni a magas szintű érzéseink és hétköznapi gondolkozásmódunk között. Mivel a fókuszban az „Ikrekség” áll, így a gondolkozásunkra is sokszor a kettősség lehet jellemző. Ezért, annak érdekében, hogy ne essünk abba a csapdába, hogy a kettősségből „kettős mérce” legyen, most sikerülhet a belső mély lelki oldalunk bevonásával békét kötni, szintézist alkotni érzelem és értelem között.
Közben a Hold a Rákba lép és találkozik a Vénusszal, amely a lélek és érzelmek hazatalálásáról üzen nekünk. Együttérzést és szeretetet hoz számunka, elvisz minket az alapokhoz, már hangsúlyossá válik az érzelmi töltés bennünk, a gondoskodó szeretet és lágyság.
Figyeljünk aznap az álmainkra, hozhat olyan érzéseket, amelyek életünk eredetéből, a múltból jön a felszínre, és békességre, harmóniára, szeretetre int minket, vagy éppen megmutatja az eddig szunnyadó tehetségünket.
2026.05.20 – szerda
Amennyiben megértettük a kettősségünket és sikerült elengedni a kettős mércét is tegnap, az új nap már a reggeli órákban lelkesíteni fog minket abban, hogyan legyen meg a mély átalakító erőnk a kapcsolataink megértésére?
A Vízöntő Plutó trigon fényszöggel kapcsolódik az Ikrekben lévő Merkúrral, így nagy ereje van a tisztázó beszélgetéseknek a társas kapcsolatokban. Akár sorsdöntő átalakulások és gondolatok teremtődhetnek meg egy-egy mélyebb beszélgetésben.
Semmiképp ne hagyjuk másnapra, és ne játsszunk Pató Pál Urat ebben, mert a fényszög gyorsan elillan, és később bánhatjuk, hogy nem ragadtuk meg a tüzes, lendületes energiát egy kis kapcsolati transzformációra.
2026.05.21 – csütörtök
És a hét Fénypontja: megérkezik a karma kerekén a Nap is az Ikrek zodiákus jegyébe. Amikor a Nap jegyet vált, mindig arra hívja fel a figyelmet, mi az, ami igazán a fontossá válik az életünkben, miben tudunk cselekvően részt venni, mi az, amiben kiteljesedhetünk?
Mit üzen a Nap az Ikrekben? Elsősorban azt, hogy most kerülnek fókuszba igazán az emberi kapcsolataink, középpontba kerül a szellemi gondolatvilágunk is, amelyre most tökéletes teljességgel és világosan ráláthatunk. Cselekedeteinket most arra irányítjuk, hogy megértessük magunkat másokkal, a kimondott szavak világosak és egyértelműek legyenek. És Mi magunk is megértjük, mit miért teszünk?
Innentől egy hónapig kulcsfontosságúvá válik, hogy kimondjuk a bennünk lévő gondolatokat, törekedjünk a teljességre és őszinteségre úgy, hogy közben uraljuk is a gondolatainkat. Szóljanak a gondolataink a másokkal való kapcsolatunkról, testvéri módon cselekedjünk és gondolkozzunk, emeljük be a Szeretetet, mint központi gondolatot az életünkbe.
Kerüljük a zsarnoki, csak ÉN-központú beszélgetéseket, ne kezdeményezzünk ilyet és ne is hagyjuk, hogy ránk kényszerítsenek ilyen társalgást!
2026.05.22 – péntek
A Rák Vénusz, Ikrek csillagképi környezetében teremtő fényszöget alkot a Kos Neptunusszal. Aznap a belső mély megérzéseink fogják mutatni azt a tudatos irányt, hogyan tudjuk összekapcsolni a szeretet erejével azokat az érzéseket és gondolatokat, amelyben egyszerre vagyunk otthon és távol. A mély érzéseink által megteremthető mindaz, ami az elmúlt hetekben, hónapokban elválasztott az érzelmi és a társas kapcsolódásainktól. Létrejöhet a híd ott, ahol leszakadt vagy még fel sem épült az összetartozás útja. Most újra összeforrva, kéz a kézben, vállt-vállvetve, együtt indulhatunk el újra.
Érezni fogjuk legbelül, mely kapcsolatainkra szükséges a belső figyelmünket fordítani, minek kell teret adni, növelni és táplálni, és mit lehet már elengedni, ami már nélkülünk is képes továbblépni.
Pénteken a Nap utoléri a Plejádok csillaghalmaz előtt „ücsörgő” Uránuszt. A cselekvő erő végtelen teremtési lehetőséget kínál még a hétvége előtti utolsó hajrában.
Kiteljesedik bennünk az a tudás, hogyan lássuk meg a maga tökéletességében, hogy az éremnek két oldala van. Képessé válunk cselekvően kapcsolódni a körülöttünk lévő új, váratlan és meglepő fordulatokhoz. Kíváncsivá válunk, mi van azon túl, amit eddig láttunk és tapasztaltunk? Megvilágosodik bennünk, mennyire végtelen számú zseniális gondolatunk van, amikkel merészen ki is tudunk tekinteni már a megszokott kereteinken kívül.
Csináld másképp! Gondolkodj másképp! Teremtsd meg most!
Sok megértést és teremtő napokat kívánok szeretettel:
Fiatal Beáta
Csillagbúvár